Újraválasztotta Biró Rozália Bihar megyei szenátort az elnöki tisztségbe a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT).

A megújult SZKT-ban Biró Rozália 98, ellenjelöltje, az RMDSZ bukaresti szervezetét vezető Budai Richárd pedig 38 szavazatot kapott. Biró Rozália elnökjelölti beszédében a tematikus SZKT-ülések bevezetését, a nők és a fiatalok hangsúlyosabb szerepvállalásának a biztosítását ígérte, míg Budai Richárd az RMDSZ belső demokráciája visszaállításának az ígéretével szerzett támogatókat.

A tanácskozáson elfogadták a jövő évi önkormányzati választások jelöltállítási szabályzatát. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az SZKT-t záró sajtótájékoztatón az MTI kérdésére elmondta, a szabályzat “nyitva hagy minden kaput”, nem zárja ki az együttműködés semmilyen formáját a többi pártokkal. A szabályzat értelmében minden helyi szintű együttműködési megállapodást a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) kell jóváhagynia.

A sajtótájékoztatón Kelemen Hunor kijelentette: az RMDSZ-nek attól függetlenül is szüksége van a megújulásra, hogy az utcai tüntetéseken a politikai elit megtisztulását követelik. Az MTI-nek nyilatkozva hozzátette, az elfogadott szabályzat nem tiltja meg, hogy olyan politikusok legyenek a szövetség jelöltjei, akik ellen bűnvádi eljárás van folyamatban, de minden egyes ilyen esetet külön meg fognak vizsgálni.

“Ráduly Róbert volt csíkszeredai polgármestert például nem korrupcióval vádolják. Ha felmenti alapfokon a bíróság, miért ne indulhatna?” – említette példaként Kelemen Hunor. Hozzátette: azoknak azonban mindenképpen vissza kell lépniük, akik ellen korrupció miatt emelt vádat az ügyészség.

a teljes cikk itt:   Erdély Online  Írta: Erdély Online