Édesanya és politikus: a héten ünnepelte 50. születésnapját Biró Rozália, aki Várad alpolgármesternője, és a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke is volt, jelenleg pedig szenátor, illetve az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának elnöke.

 • Ha elemzi és mérlegeli eddigi életét és munkásságát, mi az első gondolata?

 • Isten gondviselő szeretetét érzem életem 50 évén. Gyermekkorom, kamaszkorom Marosvásárhelyen zajlott: gyermekkórus, balett és zeneiskola töltötte ki, mindentől óvott egyke voltam. 1984-1989 között egyetemi évek következtek Kolozsváron a Babeş-Bolyai Tudományegyetem közgazdasági szakán. 1990. május 14-én érkeztem Nagyváradra férjemmel együtt, vállalkozás indítási szándékkal, bízva Szent László városának nyitottságában, sokszínűségében és felpezsdülő életében. Itt születtek és vállnak lassan kamasszá gyermekeink, Barna és Bernadett.

 • Milyen elképzelésekkel érkezett Nagyváradra?

 • 1990-2000 között cégtársammal együtt vállalkozásaink felépítésén, fejlesztésén dolgoztunk. 2000-től RMDSZ-es városi tanácsosként, majd 2001 novemberétől 2012 májusáig Nagyvárad magyar alpolgármestereként tevékenykedtem. Megtiszteltetés volt számomra ez az időszak, amikor az emberek bizalmának köszönhetően tudásom, tehetségem és erőm javát nyújtva, tehettem a magyar közösségért. Óriási felelősségtudattal és alázattal kell azért a közösségért dolgozni, amelyik méltónak tart arra, hogy szavazata által lehetőséget teremtsen az érdek-képviseleti és érdek-megvalósítási feladatokra.

a teljes cikk itt:   Erdély Online  Írta: Ciucur Losonczi Antonius